Kik vagyunk?

Az ENSZ által elismert civil szervezet, általános tanácsadói státuszban

A Nők Világbéke Szövetsége együtt és egymásért tevékenykedő nők nemzetközi összefogással működő szervezete, melynek célja, hogy a fenntartható béke kultúrájában meggyökerezve, abból táplálkozva felismerjük: mindannyian egy család tagjai vagyunk.

Küldetésünk
  • A világbéke ösztönzése más kultúrák megismerése, nemzetközi párbeszéd és eszmecsere által
  • A női értékek erősítése
  • A nők szerepének erősítése a társadalom minden területén
  • Szolgálat
Alapítva
Tevékenységek
országban
Dr. Hak Ja Han Moon asszony

Dr. Hak Ja Han Moon

A Nők Világbéke Szövetsége alapítója

Dr. Hak Ja Han Moon, a Nemzetközi Nők Világbéke Szövetsége alapítója egész életét a béke kérdésének szentelte. Férjével, Sun Myung Moon tiszteletessel együtt dolgoztak államfőkkel, Nobel-díj nyertesekkel, vallási vezetőkkel, művészekkel és művésznőkkel, hogy létrehozzák Isten ideális világát. Ez a törekvés elvezette őt a hatalom termeibe.

1993 júliusában ő volt az első koreai nő, aki meghívást kapott, hogy találkozzon az Egyesült Államok szenátoraival és képviselőivel a Capitol Hillben. Két hónappal később, szeptember 7-én Moon asszony lett az első koreai nő, akit meghívtak az Egyesült Nemzetekbe.

Üzenete mindkét alkalommal összekapcsolta a nők felelősségét a világbéke megteremtésében az emberi lét legmélyebb elemeivel: Isten szívével, az emberiség szenvedésével, és az ember történelmével. Tizennégy gyermek édesanyjaként ő az Isten, a világ, a férje, és a családja iránt mélyen elkötelezett nő, az igaz szeretet megtestesítője, a Béke Anyja.

Bővebben olvashat Dr. Hak Ja Han életéről és munkásságáról az abekeanyja.hu honlapon

„A történelem most megbékélésre, könyörületességre, szeretetre, szolgálatra és áldozathozatalra szólít fel minket. Napjaink problémáit nem lehet az erő logikájával megoldani. Jelen problémáinkat csak a szeretet logikájával lehet megoldani.”
- Hak Ja Han

Tevékenységeink

Tevékenységeink világszerte
  • Nemzetközi humanitárius projektek
  • Nők Békeakadémiája
  • Globális Női Békeháló
  • A Béke Hídja ceremónia
  • Általános tanácsadói státus az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsában
  • Ifjúsági táborok
  • A Nők éves konferenciája a közel-keleti békéért
Bővebben
Magyarországi történelmünk

A Nők Világbéke Szövetsége magyarországi tagszervezete 1992-ben alakult meg.

Az elmúlt 30 évben számos jótékonysági programot és rendezvényt tartottunk.

Rendezvények a közelmúltban
  • "Origamival a békéért"
  • Testvéri találkozó Pozsonyban
  • Az NVSZ alapításának 30. évfordulója
  • Nőünnep
Bővebben

Anyaszervezetünk

Women's Federation for World Peace International

A Nők Világbéke Szövetsége (NVSZ) / Women’s Federation for Word Peace (WFWP) / 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy, ellássa a nőket mindazon tudással, képességekkel és eszközökkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy felfedezzék az egyedi és különleges értékeiket, és békét hozzanak az otthonukba, a közösségeinkbe, a nemzeteinkbe és a világunkba. Az elmúlt több, mint 25 év során a Nők Világbéke Szövetsége a világ több, mint 140 országában kezdte meg a civil szervezetként való működését, általános tanácsadó státuszt szerzett az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsában.

A helyi igényekhez és lehetőségekhez alakított programok között találhatók a nők és lányok részére rendezett vezetőképzés, a békéről és a megbékélésről szóló oktatás, a képességek fejlesztése valamint az Egyesült Nemzetek főbb hivatalaiban, és számos regionális és nemzeti szervezetben való részvétel. Az Egyesült Nemzetek fejlődési céljainak támogatása érdekében az NVSZ ötven országban több, mint száz jószolgálati projektet tart fent olyan területeken, mint az oktatás, szakképzés, AIDS megelőző felvilágosítás, technikai támogatás, orvosi ellátás és táplálkozási tanácsadás.

A Nők Világbéke Szövetsége fenntartja azon elvét, miszerint a nők, együtt dolgozva, kezdeményezve és egymást erősítve az életkor, a faji hovatartozás, a kultúra és a vallás hagyományos határvonalait átlépve, egészséges családokat létrehozva, megoldják világunk összetett problémáit. Végül a megoldások a férfi és a nő közötti valódi kapcsolódásként érkeznek el, és ezek meggyökereznek a társadalom minden szintjén. A kiindulási pont a társadalom alapegységében, a családban található. Innen a béke természetes módon fog elterjedni a világban.

Vezetőségünk

Bendzsa Katsuyo

Elnök

Grancné Sebesi Hilda

Alelnök

Virágh Tímea

Titkár

Elérhetőség

Békeház, 1078 Budapest, Hernád u. 35.

kapcsolat@wfwp.hu

Támogatás

Adományok küldése: MBH
10102086-30457202-00000007

Az adó 1% felajánlása technikai okok miatt szünetel

Üzenet küldése

Vagy keressen bennünket közvetlenül emailben:
kapcsolat@wfwp.hu